2013. január 12., szombat

Magos kenyér


Mint már említettem, ha egyszer rákapok a kenyérsütésre, az egy darabig eltart. Szóval még tart a dolog, ahogy látjátok :) Egy darabig azért ment este 8kor a vacilálás, hogy begyúrjam e, megsüssem e, vagy férj reggel szalad a pékségbe, végül meggyőztem magam, hogy begyúrom. Lustaságom végett most a burgonya kimaradt belőle, nem volt kedvem megvárni, míg megfő. Így magos kenyérliszt keverékből készült, és kb. 10 órát kelt a tészta. Mivel tudtam, hogy aprónép legkisebb tagja úgyis korán kel egy adag folyékony reggeliért, ezt a megoldást választottam. Had pihenjen a tészta, és reggel friss, ropogós kenyér kerülhet az asztalra. És így is lett... A hajtogatást kissé elkapkodtam, így szétnyílt egyik oldalon a cipó, de végül ez külön öröm volt számomra, mivel itt lett igazán ropogós!

Hozzávalók
35 dkg fehérliszt
15 dkg magvas kenyérliszt
3 ek étolaj
1 tk szárított élesztő
1 ek cukor
1,5 tk só
2,5 dl langyos víz

Mindent egy tálba öntünk, és összekeverjük, összegyúrjuk. Félretesszük pihenni. Amennyi időnk van rá. Ha 1-2 óra, annyi, ha 10-12 óra, annyi.... Sütés előtt átgyúrjuk, megformázzuk, bevagdossuk, vízzel megkenegetjük és sütőzacskóba bújtatjuk. 190 fokos sütőben 45 perc alatt szép ropogósra sütjük.
Ma házi kőrözöttel ettük.


Nálunk a kőrözött az nem igazi kőrözött. Pontosabban csak annyi, hogy nem juhtúróból készül, mert nem szeretjük, és nem is vajjal keverjük ki, hanem tejföllel, így inkább lehet, hogy túrókrémnek kéne hívnom. :) 

Hozzávalók
25 kg tehéntúró
3-4 ek tejföl
1 kis fej apróra vágott vöröshagyma
1 tk pirospaprika
só, bors, esetleg zúzott fokhagyma


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...